2019. szeptember 17., keddMa Zsófia napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 331,00 Ft | USD: 300,00 Ft | CHF: 303,00 Ft
2019.09.17. Zsófia Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 331,00 Ft | USD: 300,00 Ft | CHF: 303,00 Ft
Kezdőlap / Sport / Újhullám és új jelszó az olasz fociban: támadás!

Hirdetés

Újhullám és új jelszó az olasz fociban: támadás!

Az olasz válogatott 2017 őszén elbukta a svédek elleni pótselejtezőt, ezzel hatvan év után második alkalommal maradt le egy világbajnokságról.

A válogatott játéka siralmas volt, a kiesést jelentő milánói 0-0 után visszavonult a keret utolsó két olyan játékosa (Gianluigi Buffon és Andrea Barzagli), aki ott volt a 2006-os világbajnokságon aranyérmet szerző csapatban. Az olaszoknak fél évig szövetségi kapitányuk sem volt, az ideiglenesen kinevezett Luigi Di Biagio helyét Robert Mancini vette át 2018 májusában.

Történelmi mélységek és csúcsok

Ínséges idők következtek: a Squadra Azzurra az elbukott pótselejtezőt követő első nyolc mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg – Szaúd-Arábia ellen. 2018 augusztusában az olasz szurkolók minden idők legrosszabb FIFA-világranglista helyezésével szembesültek (21.), a válogatott pedig a Nemzetek Ligájában is csak a lengyelek elleni, utolsó percben kiharcolt idegenbeli győzelemnek köszönhette, hogy nem esett ki az A divízióból.

A teljes tanácstalanságra jellemző, hogy a csapat négy Nemzetek Ligája-mérkőzésén Mancini összesen 28 játékost küldött pályára.

Hirdetés

Azóta alig egy év telt el, és az olasz csapat gyakorlatilag Eb-résztvevőnek tekinthető,

miután mind a hat mérkőzését megnyerte selejtezőcsoportjában – ilyen jó rajtot az olasz futballválogatott a története során még egyetlen kvalifikációs sorozatban sem vett. Mi változott?

A kérdésre pofonegyszerű választ adhatunk: a szemlélet. Mert az olaszok most nemcsak nyernek, hanem szép játékkal nyernek. Roberto Mancini a fiatalítás mellett támadó szellemű, attraktív futballal előrukkoló csapatot ígért, és egyelőre tartja a szavát.

Persze, a változás nem most kezdődött. A hetvenes-nyolcvanas évek catenacciója egyre inkább a múlté, már Marcello Lippi vb-győztes csapata sem csak betonozott, és a vébét követően is mindig akkor értek el viszonylagos sikereket az olaszok, amikor proaktív módon próbáltak futballozni – a 2012-es Európa-bajnokságon (ezüstérem) Cesare Prandelli, négy évvel később (negyeddöntő) Antonio Conte irányításával másfajta olasz válogatottat láthattunk a pályán, mint az azt megelőző évtizedekben.

Roberto Mancini

Roberto Mancini

Fotó: Claudio Villa / Getty Images Hungary

Roberto Mancini ezen az úton jár tovább. Olaszország szombaton úgy győzte le idegenben 2-1-re Finnországot, hogy az olasz játékosok összesen 25 (!) alkalommal próbálkoztak kapura lövéssel. Ez nem kivételes eset, az UEFA statisztikái szerint az olaszoknál (126) csak az oroszok (129) és a spanyolok kísérleteztek (149) többet az eddigi Eb-selejtezőkön, és a meccsenkénti átlag alapján is ugyanez a sorrend a csapatok között (az olaszoknál 21 lövés/mérkőzés).

A kritikusok mondhatják, hogy ezek az Eb-selejtezők nem valódi értékmérők, amiben sok igazság van, most azonban nem az eredményről beszélünk, hanem a stílusról. Akik évtizedek óta követi az olasz futballt és az olasz válogatott mérkőzéseit, azok számára nyilvánvaló a hangsúlyeltolódás.

A támadófoci visszatérését az olasz futballba sokan Maurizio Sarri hatásának tulajdonítják, aki példaképéhez, Arrigo Sacchihoz hasonlóan a semmiből küzdötte fel magát a topedzők közé Európában. A Sarriball lényegi elemeit (labdabirtoklás, rövid passzos játék, háromszögelések, folyamatos mozgás labda nélkül, labdavesztés utáni agresszív visszatámadás) a 60 éves exbankár a Napoli élén mutatta meg a világnak, és rögtön olyan rajongókat szerzett, mint Pep Guardiola (Sarri rendszerét direktebb működése miatt vertikális tikitakának is nevezik).

Semmiből az élbolyba

De nem Sarri az egyetlen olasz edző, aki szakított a catenaccióval és a cinikus, célracionális focival. Eusebio Di Francesco a Sassuolót vezette a semmiből az Európa-liga csoportkörébe 2016-ban, Simone Inzaghi Laziója évek óta mutat izgalmas támadófutballt, Gian Piero Gasperini pedig 2019 tavaszán tette fel a koronát bergamói működésére azzal, hogy az Atalantával bronzérmet szerzett a Serie A-ban, ezzel bejuttatva csapatát a Bajnokok Ligája csoportkörébe (mindezt a város néhány napja díszpolgári címmel honorálta). Jellemző, hogy tavaly az Atalanta lőtte a legtöbb gólt a bajnokságban (77), többet, mint a Cristiano Ronaldóval és sztárok sokaságával felálló Juventus (70).

Kevésbé közismert, de a maga nemében sikeresen ötvözte a látványosságot és az eredményességet az előző szezonban a B ligából feljutó Lecce (Fabio Liverani), hasonló stílusban futballozik az élvonalbeli SPAL, és aki látta a Bologna őszi és tavaszi mérkőzéseit, az nem lepődött meg a fordulaton, Szinisa Mihajlovics azzal lehelt életet Nagy Ádám csapatába, hogy egyszerűen minden ellenfelének nekirontott – és végül simán bent is maradt az élvonalban.

Fiorentina–Napolit (3-4)

Fiorentina–Napolit (3-4)

Fotó: Andreas Solaro / AFP

Maradva a számoknál: az olasz bajnoksággal azonosított gólaszály is a múlté. Az előző öt idény adatainak összevetése alapján kiderül, hogy a hagyományosan gólgazdag Bundesliga utáni sorrend a topligák között kiegyenlítődött: ez idő alatt az egyaránt 20-20 csapatos Primera Ligában 5177, a Serie A-ban 5160, a Premier League-ben 5155 gól született. Idén ráadásul az olaszok bekezdtek: a Milan fásult mérkőzéseit leszámítva egymást követték a gólgazdag, fordulatos, látványos meccsek. Még csak két fordulón vagyunk túl a ligában, de már láttunk egy Fiorentina–Napolit (3-4), egy Roma–Genoát (3-3), egy parádés Juventus–Napolit (4-3) és hosszú évek után végre egy római derbit is, ami bár „csak 1-1, de az első félidőben összesen 5 kapufát lőttek a csapatok. A bajnoki gólátlag egyelőre kiugró: 3,25/meccs.

Ezekből a számokból, persze, egyelőre nem következnek a sikerek. A nemzetközi kupaporondon az olasz klubok továbbra is jelentős lemaradásban vannak a spanyol és angol egyesületekhez képest, az Európa-liga play off körében a Wolverhampton például augusztus végén kettős győzelemmel búcsúztatta a Torinót.

Már nem az öregecskedő játékosok Mekkája

Az irány azonban már nemcsak a válogatottnál látszik, hanem a klubfutballban is. Aligha véletlen, hogy a Juventusnál tavaly <a […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2019/09/13/olasz_futball_juventus_olaszorszag_seriea_ronaldo_elemzes/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Rotáció és mágia – Kiss László publicisztikája

  Mintha csak most tértünk volna át a rongylabdáról, csak úgy nyüzsögnek nálunk a zsonglőrök, …