2019. augusztus 21., szerdaMa Sámuel napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 327,00 Ft | USD: 294,00 Ft | CHF: 301,00 Ft
2019.08.21. Sámuel Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 327,00 Ft | USD: 294,00 Ft | CHF: 301,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Ahogy ez a két ember egymásra néz, abban benne van minden

Hirdetés

Ahogy ez a két ember egymásra néz, abban benne van minden

Nagy ereje van annak, mikor akarják az embert, és amikor ez az akarat viszonzásra talál. És nagy ereje a nyers, egyszerű vágynak, amit nem kell és nem is lehet túlbeszélni. De énekelni lehet róla, például abban a lengyel népdalban, amely többször is elhangzik a Hidegháború című filmben.

„Én a legényt nyakon csípem, Szeretni fogom, amíg élek” – énekli előbb egy koszos kislány egy szegényes házban, aztán egy szláv szépség a sztálinista művelődési ház színpadán, később ugyanő a folyóban sodródva, majd egy párizsi dzsesszklub színpadán. Az apropó és a hangszerelés változik, ám a dal ugyanaz marad, ahogy változatlanul heves a szerelem is, amely összköti a film főhőseit. A Hidegháború pedig fájdalmas érzékenységgel vizsgálja meg ennek a szerelemnek a természetét.

© IMDb / Hidegháború

Hirdetés

Végletes léptékekkel mér a lengyel Paweł Pawlikowski új filmje, méltó a nagy, klasszikus melodrámákhoz, amelyekben a történelem csapásaival kellett megküzdenie a szerelmeseknek, mikor megpróbáltak egymáséi lenni. A köznyelv a melodramatikus szót ma már inkább pejoratívan használja, holott lehet ebben a műfajban hitelesen szívszorító alkotást látni a vásznon.

Pawlikowski például olyan jó munkát végzett, hogy 2018-ban Cannes-ban a legjobb rendezőnek járó díjjal jutalmazták, idén pedig a Hidegháborút a legjobb nem angol nyelvű film, a legjobb rendezés és operatőr Oscarjára is jelölték. És bár az amerikai szobrokat végül nem hozta el, a Hidegháború kétségtelenül az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb szerelmesfilmje. Talán a Szólíts a neveden tudott még ilyen hőfokon égni, de az sokkal ráérősebben mesélt. A Hidegháború viszont feszes ritmusú, szinte fojtogató. 

Közvetlenül a második világháború után járunk, a zongorista Wiktor (Tomasz Kot) és társai a végtelen télben járják a lengyel vidéket, hogy népzenét és népdalokat gyűjtsenek a parasztoktól. A Párt jóváhagyásával és ellenőrzésével hamarosan együttest is alapítanak, és természetesen a nép fiai és lányai között keresik a legtehetségesebb előadókat – így ismeri meg egymást Wiktor és Zula (Joanna Kulig). Zula szertelen, ösztönös tehetség, az a fajta lány, aki ha dühös, mérgében beleveti magát a folyóba, vagy ha éppen unatkozik egy bárban, hát felugrik a pultra táncolni. És ahogy az ilyen sorsszerű pillanatokban az lenni szokott, egymásra találásuk elkerülhetetlen.

A társulat időközben befut a keleti blokkban, és a nemzetközi turné kelet-berlini állomásán Wiktor azt tervezi, Nyugatra szöknek, ám Zula az utolsó pillanatban meggondolja magát. Majd ahogy telnek az évek, össze-összetalálkoznak határokon innen és túl, továbbra is hevesen akarva egymást.

© IMDb / Hidegháború

A film Wiktor és Zula történetének fordulópontjait követi végig – de csak azokat. Pawlikowski pedig olyan komolyan veszi a korábban már említett feszességet, hogy néha nem kevés munkát igényel a nézőtől, hogy kipótolja, mi minden történhetett a jelenetek között. Simán megtörténhet ugyanis, hogy két jelenet között elteltek évek vagy minden előjel nélkül átléptünk országhatárokon. Ezek a lyukak a cselekményben viszont teljesen tudatos alkotói szándékot tükröznek, a Hidegháború szerint ugyanis

az extrémen egymásra szűkülő figyelemben nyilvánul meg a szerelem valódi természete.

Azaz, hogy Wiktor és Zula számára rajtuk kívül másnak nincs helye a világukban, és minden az ő szerelmükhöz képest nyeri vagy veszíti el az értelmét. Így aztán a film szempontjából teljesen mindegy például, hogyan tanulta be a társulat a koreográfiát, vagy hogyan jutottak el addig, hogy Berlinben lépjenek fel.

Az egymásra szűkülő fókusz egészen direkten megjelenik a vásznon is. Olyan filmes eszközök emelik ki, mint a moziban manapság megszokottnál jóval kisebb és négyzetes alakú képarány. Vagy az a kettősségekre épülő szimbolika, amely a mélyen kontrasztos, fekete-fehér színvilágban születik: férfi és nő, veled és nélküled, az én arcom és a tiéd.

© IMDb / Hidegháború

Mert ezt a szerelmet nem szavakkal mondják el – hiszen Wiktor és Zula nyelve a zene –, hanem tekintetekkel, mimikával. Iszonyú terhet ró ez a színészekre, de gyönyörűen megoldják. Az óriási gesztusokkal és hülyebiztos dialógusokkal dolgozó filmek után valóságos megkönnyebbülés, hogy a Hidegháborúban semmit sem kell szájba rágósan megerősíteni:

ahogy ez a két ember egymásra néz, abban benne van minden, amit tudnunk kell.

Ha viszont mégis kimondanak valamit, az leginkább banális. Életem szerelme – kinek hisszük már ezt el? De a film elképesztő teljesítménye, hogy a melodrámák és a romantika összes kliséje megnemesedik, igazzá válik benne.

A látvány és apró gesztusok mellett a Hidegháború a szerelem anatómiáját tárja fel abban is, ahogyan a történelemhez viszonyul. A történelem ugyanis egyszerre felelős Wiktor és Zula végzetéért, ugyanakkor a szerelem megszállottsága miatt a külső körülmények el is jelentéktelenednek, és legfeljebb akadályokként jelennek meg.

© IMDb / Hidegháború

Hiszen egyfelől az aktuális világrend megnyomorítja ennek a két embernek az életét. Emiatt úgy is tűnhet, mintha a film egyfajta Rómeó és Júlia parafrázis lenne, amelyben a rivalizáló családok helyett Kelet és Nyugat szembenállása lehetetleníti el a kapcsolatot. Ebben a generációs tapasztalatban visszatérnek Pawlikowski korábbi témái is: a 2015-ben legjobb külföldi filmes Oscar-díjat nyert Idában az identitáskeressésel foglalkozott, Az utolsó menedékben pedig az emigráns lét kérdéseit járja körül. Mindez rendkívül személyes számára, hiszen kamaszkorától ő is kivándorlóként élt külföldön – így az sem véletlen, hogy a Hidegháborút szüleinek ajánlja.

Másfelől egy sztálinista pártkatona húzásai vagy az emigráció bizonytalanságai a párizsi művészvilágban nem csak egy-egy hatalmi berendezkedés tükrei. Legtöbbször azért válnak fontossá, mert akadályozzák a párost az összeolvadásban. És mivel az akadályok miatt nem juthat nyugvópontra, Wiktor és Zula szerelme hosszan fennmarad, sőt egyre elvakultabb és vakmerőbb lépésekre készteti a párt.

© IMDb / Hidegháború

Sűrű film a Hidegháború, több van benne, mint a maga 84 perce. Ahogy Wiktor és Zula szerelme, úgy a film sem könnyű, feledhető kis kaland. Łukasz Żal operatőr tökéletes kompozíciói és a főszereplők játéka olyan erős atmoszférát teremt, hogy beszorul az emberbe a feszültség, és megül a testünkben. Jobb utána szellős, tágas helyre menni vagy sétálni egyet, mert ez a film jön velünk a mellkasunkba, zsigereinkbe kúszva, és nem ereszt egykönnyen.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Forrás:
http://hvg.hu/kultura/20190228_Hideghaboru_zimna_wojna_pawel_pawlikowski_oscar_2019#rss

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Egy 17 éves lány taszította le a trónról minden idők leghosszabb listavezetőjét

Egy 17 éves lány taszította le a trónról minden idők leghosszabb listavezetőjét

Támogatóink lehetővé tették, hogy az új irodánkban már kész a videóstúdiónk. Támogass te is! 19 …