Hirvilag.net A világ hírei egy helyen
Velence központjától 4,8 kilométernyire található Poveglia apró szigete. Az Orfano-csatornában megbújó egykori ékkőről először Kr. u. 421-ben számoltak be az oklevelek, amikor is Padova és Este városok lakossága a lombard seregek támadása elől ide menekült. A hun és a frank inváziók miatt tovább növekedett a sziget lakossága a VI. és IX. század között, amelynek betelepítési koronájaként a Velencei Köztársaság tizenharmadik dózséja, Pietro Tradonico csaknem kétszáz hűséges szolgáját telepített le itt 864-ben.
A halászatnak, a sózásnak és a kereskedelemnek köszönhetően a Musso, a Boyso és a Barbalongolo család velencei viszonylatban is olyan hamar meggazdagodott, hogy nekik köszönhetően a földkupacon pár évtized alatt felépült az a gazdag építészeti formakincsekben bővelkedő falu, amelynek központjában a San Vitale-templom állt. A sziget jelöltje állandó résztevője volt a velencei parlamentnek is.
A hagyomány szerint itt választották meg a nagy szaracén- és kalózverőként is ismert I. Orso Participazio hadvezért is Velence tizennegyedik dózséjának.
A genovai–magyar flotta támadása miatt a sziget lakosságát 1379-ben evakuálták a városállamba, hogy a dózse utasítása szerint minden talpalatnyi földet és épületet katonai céloknak megfelelően átépíthessenek és kibővíthessenek. Az ágyúpadok elhelyezése érdekében például ekkor épült fel a sziget déli végében egy nyolcszögletű, magas falakkal megerősített mesterséges sziget is, ám
Szent Márk városának ügyes tüzérségétől függetlenül a Pietro Doria admirális, a Maróti János és a Czudar György irányította genovai–magyar flotta könnyűszerrel elfoglalta Povegliát.
A magyarok és a genovaiak pusztítása olyan nagymértékű volt, hogy a sziget csaknem száz évig teljesen lakatlanná vált. A lakosság visszatelepítése, illetve Poveglia új lakókkal történő feltöltése az adómentesség felajánlása ellenére azért volt a későbbiekben sikertelen kísérlet, mert a magyarok által legyilkolt szigetőrséget nem temették el, így a felkoncolt holttestek az állatok tápláléka lett, ami a korabeli felfogás szerint annyit tett, hogy a temetési szertartás nélkül kiszenvedett lelkek
bosszúból az ördög hadseregébe léptek be, aki általában nem szereti a hívatlan látogatókat.
A holtak szigetétől való általános félelem még jobban erősödött, amikor a nagy európai pestisjárványok miatt
becslések szerint több mint 160 ezer fertőzöttet száműzött ide Velence a XIV. században, hogy minden orvosi segítség nélkül hamar átadhassák lelküket Teremtőjüknek az élelem- és ivóvíz hiány miatt.
Ez a kegyetlen tendencia a későbbi évszázadokban folytatódott. Velence összes, járványban senyvedő polgárát vagy ide, vagy Lazaretto Nuovo szigetére száműzte, többek közt a ma már világhírű Giorgione festőművészt is, aki egyes források szerint 1510 szeptemberében ezen a szigeten lehelte ki a lelkét.
Az eddig feltárt 87 tömegsír alapján Gerolamo Fazzini régész-történész úgy látja, hogy a sziget talajának több mint 50 százaléka emberi maradványokból áll. A kutató állítja:
A háborútól vagy a pestistől elhunyt „démonokká és kísértetekké vált holtaktól”, illetve a megmagyarázhatatlan paranormális eseményektől annyira féltek a Poveglia szigetén napközben ténykedők, hogy az 1468 és 1481 között itt felépített hajógyárban és raktárakban dolgozók minden munkanap este 6-kor pánikszerűen hajóztak vissza a lagúnák városába, csakhogy meg ne hallják a legyilkoltak szellemeinek esti sikolyait.
Fazzini a korabeli dokumentumokat felidézve beszámolt arról is, hogy
az építkezés ideje alatt a szigeten kényszerűségből csak nyolc ember maradt, akik imák és zsolozsmák éneklésével tudták csak átvirrasztani az éjjeleket, hogy reggel ismét […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
