2020. április 6., hétfőMa Vilmos, Bíborka napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 363,00 Ft | USD: 336,00 Ft | CHF: 344,00 Ft
2020.04.06. Vilmos, Bíborka Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 363,00 Ft | USD: 336,00 Ft | CHF: 344,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Szép volt, fiúk! Dögöljetek meg!

Szép volt, fiúk! Dögöljetek meg!

Kerülj képbe hírlevelünkkel, amiben a hét legfontosabb, legérdekesebb cikkeit, videóit ajánlják az indexesek.

Két hónap telt el azóta, hogy utoljára jelentkeztünk a szokásos havi lemezválogatásunkkal: a novemberit a karácsonyi, a decemberit meg az év eleji őrület vitte el, pedig egy rakás király album jelent meg tavaly év végén is. Ezeket most már késő lenne bepótolni, szóval megpróbálunk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, és a januári lemezekkel folytatjuk a sorozatot. A mostani gyűjtés némileg rendhagyó, ezúttal csak magyar albumokról lesz majd szó, de ezen a téren is bőven volt miből meríteni. Végre megjelent a Szabó Benedek és a Galaxisok új, általunk már nagyon várt lemeze, a Thy Catafalque ismét maradandót alkotott és a Csaknekedislány is új anyaggal jelentkezett.

Az oldschool hiphop rajongói a Slow Village új lemezére haraphatnak rá, Ohnody meglepően komplex poplemezt adott ki, a The Hellfreaks egy olyat, ami nagyon kemény, de kicsit talán túl sok mindenbe kap bele, a Laiho pedig egy remek debütáló anyaggal került a radarunkra. Ja, és a Middlemist Redből ismert Nóvé Soma egy hét alatt két side projekttel is adott ki lemezt – az egyik a neo-noiros Samurai Drive, a másik meg a népdalokra felhúzott Mordái.

Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (9/10)

Rendszeres olvasóink számára már biztosan nem titok, hogy az Indexen eléggé szeretjük Szabó Benedek munkásságát. 2015-ben az év legjobb magyar albumának választottuk a második nagylemezét, és azóta kirobbanthatatlan az év végi listáinkról. Szokták vele kapcsolatban Cseh Tamást vagy Lovasi Andrást emlegetni, de ez a mostani ötödik album teljesen egyértelművé teszi a legnagyobb különbséget közte és elődei között:

AZ Ő DALAI KIFEJEZETTEN AZ EZREDFORDULÓS KOROSZTÁLYRÓL ÉS KOROSZTÁLYNAK SZÓLNAK, ÉS KI MEREM JELENTI, HOGY KEVÉS EMBER TUDJA ANNYIRA ELKAPNI ENNEK A GENERÁCIÓNAK AZ ÉLETFELFOGÁSÁT ÉS PROBLÉMÁIT, MINT Ő.

Persze ehhez nyilván az is kell, hogy Benedek és én ugyanaz a korosztály vagyunk, nagyjából hasonló az élethelyzetünk, ugyanabban a világban mozgunk, hasonlóan látjuk a környezetünk és saját magunk problémáit. Miközben a magyar alter évtizedek óta igyekszünk szimbolizmusok és metaforák mögé rejteni a legvadabb érzelmi kitöréseit, addig Benedek sokkal direktebben, könnyen dekódolható üzenetekben teszi meg ugyanezt. A mostani, ötödik nagylemeze pedig azonosulás szempontjából ismét egy sokak számára ismerős élethelyzetet énekel meg. Ez pedig nem más, mint a kiégés, az identitásválság, a 20-as évekből a 30-as évekbe való átlépés bizonytalansága.

Ha megnézzük, hogyan alakult a Galaxisok eddigi négy lemeze, még egy egész szép kis sormintát is kapunk:

  1. Kapuzárási piknik (2013): A hálószobapopból és lo-fiból egy nagyobb tömegek számára könnyebben befogadható zenére vált tele olyan dalokkal és témákkal, amiken nagyon sok nagyvárosi huszonéves átesik. Az öregedés első jelei, a Pestre költözött vidékiek identitásválsága, nihilizmus, útkeresés vagy a mindennapi megélhetéssel kapcsolatos nehézségek.
  2. A legszebb éveink (2015): A második lemezt már jóval nagyobb figyelem övezte, és hangulatában vitte tovább a húszas éveink világát, de jóval pozitívabban és felszabadultabban, némi szomorkás kikacsintással az emlékekre, elmúlásra, a hétköznapok szürkeségére.
  3. Focipályákon sétálsz át éjszaka (2017): Egyértelműen a zenekar slágergyártási potenciáljának a csúcspontja. A gitáros prüntyögést felváltja a magyar néplélekhez oly’ közeli rockdob-rockgitár koncepció, a közéleti áthallások hátrébb szorultak, a dalok inkább a meséli érzéseiről, vágyairól és elvontabb gondolatairól szólnak, itt-ott erősebb nosztalgikus vágyakozással.
  4. Lehet, hogy rólad álmodtam (2018): Egy nagyon radikális váltás az eddigiekhez képest. Alapvetően zongorára írt, vonósokkal megspékelt, balladaszerű, lassú dalok nehezebben dekódolható dalszövegekkel, és valahogy belengi az egész albumot egy elmúláshoz kötődő hangulat.

Az első lemez óta eltelt hét év, a frontember megérkezett a 30-as éveibe, a zenekar megszokott és kötelező eleme lett a legtöbb magyar zenei fesztiválnak, miközben abba a jó kis magyar zenei purgatóriumba került, hogy ahhoz túl népszerű, hogy hobbi legyen, ahhoz viszont nem elég lakossági, hogy a szomszéd vagy a benzinkutas is ismerje őket.

szabo-benedek-es-a-galaxisok-cim-nelkul

Gyűlölöm ezt a kurva várost, és titeket sem szeretlek jobban!

– ezzel a sorral kezdődik az ötödik lemez, és ez az egy sor jó előre meg is határozza azt, ahogyan hat rám ez a 10 darab szám. Ugyanis a dalok bizonyos része kifejezetten negatív, keserű, gőgös, utálkozó, amolyan nem túl burkolt kifakadás.

Ez egy ugyanolyan sláger pont, mint régen, úgyhogy énekeljetek!

– kiáltja elfojtott hangon Benedek a nyitószám refrénjében, majd a dal végén bevallja, hogy régen még arról álmodozott, hogy lesz egy jó zenekara, de most már csak arra vágyik, hogy megkóstolja a hamburgert, amit a tévében látott. Aztán a második dal csilingelős infantilizmusába is váratlan sorok csúsznak. Itt Benedek arra panaszkodik, hogy öregszik, lassul, a fiatalok meg jönnek fel, akik lassan menőbbek, szebbek vagy vékonyabbak, mint ő. És itt kezdtem már el sejteni, hogy ez az album egészen más lesz, mint az eddigiek, vagy akár bármi, amit mostanában itthon hallani. Itt van ugyanis egy dalszerző-énekes, aki bátran felvállalja, hogy bizony irigy és féltékeny másokra, nehezen viseli az öregedést, a változást és azt, hogy nem ő az első. Ez a fajta önreflexió általában nem jellemző az emberekre, nemhogy a frontemberekre, de Benedek még betol a refrénbe is egy egészen csodálatos sort:

Csak egy pillanatra léptem le a gázról, de most úgy tűnik, hogy ez is végzetes volt igazából.

Gratulálok a végső győzteseknek! Szép volt, fiúk! Dögöljetek meg…

Első alkalommal fülig érő vigyorral hallgattam ezeket a számokat, hogy ez az, végre valaki bevállalja, hogy kicsit kezd megkeseredni, amolyan jó magyarosan rossz szemmel nézi, hogy mások lassan jobbak, mint ő maga. Aztán jön két szám (Az út vége, Már megint), amik valamivel személyesebb irányt képviselnek, majd a Mindent, amit akartam, ami kb. egy igazi Y generációs nyavalygós himnusz a kilátástalanságról, a céltalanságról, a tengődésről és arról, hogy már semmi sem az igazi (“A tűz, ami bennem égett, majd másban újra éled”). A végén pedig a székrekedéssel, a rosszul szabott öltönyökkel és a férficsöcsökkel a szerző rámutat arra a nem túl vonzó világra, ami a húszas éveit harmincasra cserélő korosztályra vár. A Nyári sláger ’14 úgy próbál a múltba révedni, hogy igazából csak hat évvel korábbra gondol vissza, a Vakáció! pedig ismét rákezd a már ismerős mondókára, miszerint Benedek öregszik, fáj a feje, közben meg irigykedik a jó erőben levő, jó számokat író fiatalokra. De ez egyben az a szám is, ahol ez az állandó önostorozás pár pillanatra valami pozitívabba fordul át:

Nektek jó bulizást! Engem hiába hívtok.

Kösz, nem! Inkább itthon maradok.

Nyilvánvalóan a harmincas éveibe érve kezdi el először igazán átgondolni az ember, hogy hiába hajtja a vére és a fiatalos tempó, igazából baromi jó érzés csak úgy otthon lenni, növényeket locsolgatni, filmeket nézni és rohadtul nem menni sehova. Az utolsó három számra valahogy újra előkerül a múltba révedés, a Bergkamp egyszerre idézi fel a dicső ’90-es éveket focival és nyári blockbusterekkel, az M6-ban újra előkerülnek a különbségek főváros és a vidéki kisváros között (előbbit elfoglalták a brit turisták, utóbbiban meg már senki sem ismeri fel a főhőst, mióta elköltözött), illetve az egész lemezen a kedvenc sorom, ami tényleg tökéletesen leírja az albumot:

Ó az emberek,

nem szeretik úgy a zongorát, 

nem szeretik úgy a zongorát,

mint a dobokat és a gitárt.

Majd a végén még odaszúr az embereknek, hogy egyébként meg senkinek nem tartozik semmivel. Ez a rész azért különösen parádés, mert nem igazán tudok olyan magyar zenét felidézni, amelyben a szerző nem csak reflektál egy korábbi lemeze fogadtatására, hanem még a hallgató orra alá (fülébe?) dörgöli, hogy jól van, bekaphatjátok, amiért nem szeretitek a zongorát (Lehet, hogy rólad álmodom, 2018) csak a dobokat és a gitárt (az előző három másik album). A két évvel ezelőtti albumtól mi sem voltunk annyira elájulva, és mintha a Galaxisok közönsége is távolságtartóbban fogadta volna. Erre jön Szabó Benedek, és egy komplett albumot szentel annak, hogy nesztek, táncoljatok, itt vannak a dobok meg a gitárok, de egyébként meg dögöljetek meg.

Oké, nem vagyok abban biztos, hogy mindenhol helyes konklúziót vontam le a számok alapján, de abban biztos vagyok, hogy évek óta nem töltöttem ennyi időt egy magyar lemez minden apró részletének az elemezgetésével. A Cím nélküli ötödik lemez elérte azt a meta állapotot, hogy a főhős kilép a szerepéből, saját magára és zenész mivoltára reflektál, miközben hozza mindazt a sok apró részletet, ami miatt annyira lehet kedvelni ezt a zenekart.

Nemrég egy nagyon ismert magyar alternatív zenésszel beszélgettem, aki szintén dicsérte Benedek szövegírói képességeit, azonban megjegyezte, hogy zeneileg még mindig kicsit kevésnek tartja. De közben maga Szabó Benedek az, aki jelzi, hogy akkor gitárokat és dobokat kaptok, ha a valamivel komplexebb zongorás dalok nem kellettek. Most akkor ez jó vagy sem? Egyrészről jó, mert az én vérmérsékletemtől is távol állt a negyedik album, és hiányoltam róla a részegen könnyen ordítható refréneket, ezekből meg itt van bőven. Még azt sem mondanám, hogy annyira “rockos” ez az album, mert inkább érzem Kurt Vile, Mac DeMarco vagy akár a Weezer hatását (aztán simán lehet, hogy egyik sem volt hatással a számokra) rajta, mint valami karcos garázsrock vagy lo-fi zenekarét San Franciscóból. Azonban való igaz, hogy ez az album hangzásban és hangszerelésben nem olyan bátor, mint az előző, és ugyan kellemes hallgatni, illetve akadnak benne itt-ott meglepő húzások, alapvetően a szövegek azok, amik igazán megfognak. 

Éppen ezért nem tudok rá tökéletes osztályzatot adni, pedig simán az egyik kedvenc magyar lemezem az elmúlt 10 évből már most. De ez az album nagyon-nagyon nekem és még a kor- és sorstársaim egy részének szól, nem mindenkinek. A többségnek simán lehet, hogy ez csak egy zeneileg közepes magyar alter lemez, amin valaki megint rinyál a világ miatt. Nekem viszont ez a lemez jelenti a jelent azoknak a nagyvárosi fiataloknak, akik most léptek vagy lépnek a harmincas éveikbe. (sajó)

Slow Village: Úton (6/10)

a2214550484 10

Egy ideje már követjük a Slow Village rapcsapat pályafutását, akik annak idején a 2000tizenvalahány című számukkal robbantak be igazán a köztudatba, azóta pedig folyamatosan aktívak. A mostani Úton c. nagylemezük kicsit olyan is, mintha éppen ezt a két-három éves időszakot dolgozták volna fel a rapcsapat szemszögéből. Könnyed témák, vidám beatek, kreatív szójátékok és keleti parti old school hangulat jellemzi a lemezt, ami nem akar több lenni annál, hogy csak szimplán szórakoztassa a hallgatót. Dalok a graffitizésről, állandó tivornyázásról és haverkodásról szólnak főleg, és sokszor lehet érezni, hogy a három MC mintha egymást próbálná überelni a nyakatekert, de végtelenül szórakoztató szójátékokkal. Ennek az az ára, hogy az Úton sajnos nem hagy bennem annyira mély nyomot, mint szeretném.

Mármint azt élvezem, hogy a Slow Village tagjai hallhatóan jól érzik magukat a bőrükben, teljesen beszippantotta őket a Madách tér éjszakai forgataga, a “minden nap szombat” mentalitás, a sörözés, a tekerés vagy a turnébuszban cigizés. Kétségtelenül izgalmas egy ízig-vérig hiphop lemezt hallgatni, ahol valakik még mindig lelkesen beszélnek a graffitizésről meg az állandó bulizásról, de hosszú távon kérdések vannak bennem azzal kapcsolatban, hogy meddig tart ki egy ilyen lemez szavatossága. Az olyan számok, mint az Úton, a Nenyomdbe vagy a Piaci Rapbattle tele vannak izgi és kreatív elemekkel, de aztán az ember beleütközik olyan furcsaságokba, mint a Gegével közös Dzsungel, aminek a struktúráját sokadik hallgatás után sem tudom értelmezni, vagy a Bibápduváp refrénje, ami kifejezetten idegesítővé tud válni. Ha valaki előremutatást vár ettől az albumtól, az rossz helyen keresgél, ahogy igazán mély társadalomkritikát sem itt fognak találni az emberek, de ha valaki vágyik a klasszik old school hiphop hangulatra úgy, hogy nem akar újra elővenni régi kedvenceket, akkor simán tehet egy próbát ezzel az albummal. (sajó) 

Thy Catafalque: Naiv 10/10

thy-catafalque-naiv

Ugyan a magyar zenei színtér dugig van izgalmas előadókkal, Kátai Tamásnál sokoldalúbb, tehetségesebb zenészt és a Thy Catafalque-nál izgalmasabb projektet nem nagyon lehet találni. Kátai több mint húsz éve viszi már gyakorlatilag egyedül a zenekart, ez alatt pedig egy megszámlálhatatlan elemből építkező, rettentően sokszínű, ám mégis koherens univerzumot épített magának. Ennek lett a legújabb eleme a január végén megjelent Naiv, ami egy sor zseniális megoldással tágította még kijjebb a Thy Catafalque világának kereteit.

Az már a lemez bejelentésekor kiderült, hogy ez lesz az eddigi legrövidebb és talán legkevésbé súlyos Thy Catafalque-album, ahogy az is, hogy az új anyag a naiv művészeti mozgalomról kapta a nevét, melyet a formális oktatás professzionalizmusa és konvencionalizmusa helyett a gyermeki természetesség és őszinteség jellemez. Kátai azt mondta, a Naiv miatt döbbent rá arra, hogy a kezdetektől fogva ezzel a hozzáállással alkot, de talán most érződik a legjobban, hogy ez tényleg így is van.

[…]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
http://index.hu/kultur/zene/2020/02/22/a_honap_lemeze_januar_mordai_samurai_drive_csaknekedkislany_ohnody/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Lehet, hogy érdekel...

Egy koreai popsztárnak sikerült kombinálnia a bolondok napját a koronavírussal

Egy koreai popsztárnak sikerült kombinálnia a bolondok napját a koronavírussal

Április elseje van, ilyenkor elég gyakran trefálkoznak az emberek kamuhírekkel és más hasonló klikkhajhász húzásokkal, …