2019. június 18., keddMa Levente napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 322,00 Ft | USD: 287,00 Ft | CHF: 287,00 Ft
2019.06.18. Levente Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 322,00 Ft | USD: 287,00 Ft | CHF: 287,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Lehet, hogy Isten gyűlöl mindnyájunkat, de a Slayert nem – Kritika a Slayer búcsúturnéjának budapesti állomásáról

Hirdetés

Lehet, hogy Isten gyűlöl mindnyájunkat, de a Slayert nem – Kritika a Slayer búcsúturnéjának budapesti állomásáról

„Erős vár a mi Istenünk” /Luther Márton/

„Isten halott” /Friedrich Nietzsche/

„Isten gyűlöl mindnyájunkat” /Slayer/

Ha az ember egyszer már elbúcsúzott a feloszlás előtti utolsó turnéján lévő együttestől, érzelmek tengerén hánykolódva elengedte kedvenc zenekarát, majd újra látja egy koncerten, az mi? Az már automatikusan a reunion?

Hirdetés

Nem, de attól még nehéz mit írni a harmincnyolc éve alakult Slayer utolsó budapesti koncertjéről, és emiatt érezhette magát furán jó pár magyar a Budapest Sportarénában kedd este: korábban ugyanis még egy olyan búcsúturnét jelentett be az együttes, amelynek nem volt része Magyarország, csak Bécs, így annyi magyar zarándokolt el tavaly novemberben a Stadthalléba, mintha az nem egy koncerthelyszín, hanem valami vallási kegyhely lett volna – illetve hát pár embernek biztos tényleg az is volt arra az estére. 

Azon a fantasztikus, de azért a kifáradás jeleit már mutató koncerten mi is meghatódtunk, amikor a halálával alighanem a Slayer történetének végső szakaszát beindító gitárosra, Jeff Hannemanra emlékeztek; megírtuk, hogyan lett a máshogy gondolkodók szóvivője a Slayer és a többi hasonló zenekar pár évtizeddel ezelőtt; megírtuk, hogyan értették félre a brutális, tömeggyilkosos, nácis, sátánista dalszövegeket sokan, azt gondolva, hogy mindent szó szerint kell venni. Szóval ezt a cikket tessék elolvasni az érzelmes búcsúhoz, mert másodszor nem biztos, hogy menni fog:

Pláne, mert a budapesti koncert egyrészt majdnem egy az egyben ugyanaz volt, ami a bécsi is, sőt, egy kicsit annak a lebutított verziójának tűnt: minimálisan – ha az ember nem volt ott mindkettőn, nem feltűnően – egyszerűbb volt a látvány, kevesebb volt a spéci elem (Bécsben folyton égett a fém sasos-kardos-pentagramos logó, a tűzcsóvák pedig rengetegszer álltak össze fordított kereszt- és pentagram-alakban, itt meg csak egyszer-kétszer), kevesebb volt a háttérvászon, és elmaradt az is, amitől a bécsi koncert a finoman fogalmazva is mogorva zene meg a még annál is mogorvább zenészek ellenére végül megható tudott lenni: a Hanneman-os molinó a minimegemlékezéssel.



17

Galéria: Anthrax (előzenekar), Slayer Farewell Tour, Budapest, Papp László Aréna, 2019. június 11.Fotó: Nagy Attila Károly / Index

Ezen a koncerten egyvalami történt: fél tízkor, az Anthrax bemelegítése után felsétált a színpadra Paul Bostaph, Gary Holt, Kerry King és Tom Araya, majd tulajdonképpen

megállás, lassítás és pihenő nélkül, másfél órán keresztül eljátszották a leggyorsabb, legbrutálisabb és legjobb dalaikat. Ennyi.

A frontember Tom Araya bő húsz percig egyetlen szót nem szólt, csak énekelt – illetve hát persze a többiek se szóltak, csak tőlük még kevésbé vártuk –, és utána is csak egy köszi-hogy-eljöttetek-érezzük-jól-magunkat jött, amit újabb húsz perc után egy rövid felkonffal ismételt meg, és talán volt még fél óra után egy harmadik mondat is, de ez már nem biztos. Azt se lehet épp mondani, pedig milyen jó metálos közhely, hogy felszántották volna a színpadot, mert ami azt illeti, a rendkívül lelkes egy helyben álldogálás és némi visszafogott tempójú sétálgatás közelebb áll a valósághoz.

Ami lehet, hogy kritikának hangzik, és az is lehet, hogy más együttesnél tényleg az is lenne, de a Slayerről szólva nem az. Mert ugyan kinek lett volna szüksége másra így a leges-legutolsó találkozáson, mint hogy pont ennyi történjen: eszelős sebességgel, eszelős hangerővel, eszelősen pontosan eljátsszák a best of-program mind a húsz számát? Ki akart volna mást, mint meggyőződni arról, hogy a napokban betöltött 58. életév ide vagy oda, Tom Araya hangja még mindig mindent tud, amit korábban: azt a zenetörténeti jelentőségű sikolyt az Angel of Death elején, a szinte befogadhatatlan gyorsaságú szóköpködést a Reign in Blood számaiban, a műfaj keretei között szinte már slágeres dallamokat a Dead Skin Maskban, az agresszív üvöltést a Paybackben?







[…]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/zene/2019/06/12/slayer_bucsuturne_kritika_koncert_budapest_sportarena/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Torokrákos a Megadeath frontembere

Dave Mustaine, a Megadeth nevű metálzenekar frontembere a Facebook-oldalán jelentette be rajongóinak, hogy torokrákban szenved …